Ahogy az előző blogomban említettem, hogy szerdán (08.07-én) edzőmeccset játszunk, majd vasárnap (08.11-én) kupamérkőzés következik. Reméltem, hogy a kevés edzés (kettő!!! ) ellenére sok pozitív dolgok látok a meccseken. Bár Gelsén az ifi csapat ellen nyertünk 9:3-ra, már előre vetítette a Felsőrajk elleni kupameccs baljós árnyait. Simán kikaptunk 6:0-ra.  3-4-3-as támadó alapfelállásból induló és 5-4-1-es védekező formációba visszarendeződő játékrendszerben képzeltem el a pacsai csapat „feltámadását”. TÉVEDTEM. A kondíció és az akarat hiánya alapvetően megbuktatta az elképzeléseimet. A két szélső középpályás gyakorlatilag hátvéd pozícióba szorult vissza, jobbára csak védekezett, nem volt ereje támadni. A két szélsőm pedig pont fordítva tevékenykedett: nem zártak vissza a belső középpályások mellé, elöl sétálva szóval „barátságos” szavakkal irányították hátul megszakadó társaikat.  Ha véletlenül kiharcolták, hogy gólhelyzetbe kerüljenek, akkor összerogytak a fáradtságtól a „cél előtt”. A középpályás védekezés gyakorlatilag NULLA volt, így idő kérdése volt, hogy a hátvédsor is mikor „szakad szét molekuláira”. A fáradtságtól és a hőségtől megszédült játékosokat még irányítani sem lehetett.

Újra „beindult a gépezet”. Recsegve, ropogva, de beindult. A szokásos problémák (hiányos keret, alacsony edzéslátogatottság, nyaralások, lustaságok, eligazolások, meg nem talált, „bujkáló” új igazolások), aztán a lelkesítő célok („Idén nem fogunk kiesni!”) és új remények. („A dobogón is végezhetünk, sőt meg kellene nyerni a bajnokságot!”)  

A téli felkészülési időszakban leírt módszertani ajánlások most is ugyanúgy érvényesek, csak most nem a hideg, egészségtelen időjárás és csúszós, fagyott, kemény talaj, hanem a magas hőmérséklet és a kiszáradt fűtől kemény talaj nehezíti meg az edzéseket, edzőmeccseket.