Az állóképességről, illetve fejlesztéséről nagyon sok helyen lehet olvasni. A különböző fitness újságoktól kezdve a labdarúgószakkönyvekig. Nálam sokkal okosabb és kompetensebb emberek vetették papírra tudományos igényességgel e terület lényeges összefüggéseit. Nekem nem az a célom, hogy velük versenyezzek, világmegváltó módszereket ajánljak, hanem megosszam edzői tapasztalataimat. Elmondjam a véleményemet arról, hogy lehet-e egyáltalán „megyei körülmények” között fittséget, állóképességet fejleszteni? Lehet-e egyszerű körülmények között állapotfelmérést végezni? Lehet-e, érdemes-e korszerű mérőeszközöket használni a játékosok felkészítése során? Be lehet-e az edzésterhelés paramétereit állítani, hogy az optimális hatást eredményezzen?
A következő gondolatok nem egy előre általam elkészített, megírt szakmai anyag részei, hanem a blog írása során most (2013.febr. 11-én) állítom össze. Igyekszem közérthető módon megfogalmazni, rendszerezni az állóképességről, annak fejlesztéséről olvasott, hallott és látott információimat behelyezve a megyei labdarúgás életterébe, közegébe. Ha véletlenül nem lesz egy tudományos értekezés 
, előre is elnézést kérek.
Kezdjük az elején –, mint ahogy minden erről szóló szakmai anyag írója teszi – az állóképesség definíciójával.
Állóképességnek nevezzük (általában) a szervezetnek a fáradással szembeni ellenálló-képességét a hosszantartó sportbeli erőkifejtések során.
A sportoló állóképességének egyik nagyon fontos, ha nem a legfontosabb feltétele az anatómiai, és élettani jellemzők mellett a megfelelő lelki, akarati tényezők megléte.
Én soha nem szerettem az akaratgyenge játékosokat sem az utánpótlás csapatoknál, sem a felnőtteknél, függetlenül attól, hogy milyen egyéb kiemelkedő képességeik voltak, milyen nagy tehetségeknek (?) kiáltották ki őket. A szerény tapasztalatom az, hogy ezeket az embereket minél előbb el kell távolítani a csapatból. Egy-két alkalommal segíthetnek az együttesen, de hosszú távon erkölcsileg rombolják a közösséget, csökkentik a munkamorált.
Az erős akaratú játékosok – a tartalékenergiák mozgósításával – bizonyos mértékig kompenzálhatják a hiányos fizikai felkészültséget. Természetesen egy edzetlen játékos hiába igyekszik, ha nincsenek meg az élettani feltételek. Vigyázni kell, nehogy komolyabb sérülés vagy egyéb negatív egészségügyi hatás („nyögés”) legyen az akarás következménye!
A labdajátékok, így a labdarúgás állóképességi teljesítményeiben is nagyon fontos tényező a fiziológiai és pszichológiai háttér mellett a mozgáskoordináció. A mozgás (technikai-taktikai megoldások)gazdaságos kivitelezése nagy energiamegtakarító tényező lehet. Ezért a megfelelő szintű technikai tudás is feltétele az állóképességi teljesítménynek.
Többek között ezért tartom nagyon fontosnak „Téli felkészülés, alapozás: I. rész” című blogomban írt elvek közül „A KONDÍCIÓEDZÉS = LABDARÚGÓEDZÉS” elvét.
Egy játékos nem nevezhető állóképesnek, függetlenül attól, hogy kétszer annyit fut, mint a társai, ha legtöbbször rossz döntéseket hoz, és a kivitelezésben is folyamatosan hibákat vét. (Pl.: kihagyja a gólhelyzetet, rossz ütemben csúszik be, pontatlanul passzol stb.)
Míg a futóteljesítmény a labdarúgásban nem egyértelműen a jó állóképesség kritériuma, addig nagyon fontos jellemzője a terhelés (edzés, mérkőzés) befejezése után viszonylag képes gyors regenerálódás. Ez azt jelenti, hogy a játékos ismét képes lesz a terhelés előtti színvonalon teljesíteni az újabb, soron következő fizikai erőkifejtés (edzés, mérkőzés) során.
Összefoglalva:
Jó állóképességűnek nevezhetjük azt a labdarúgót, akinek a szervezete huzamosabb ideig tartó fizikai erőkifejtés során megfelelő szinten ellenáll az elfáradásnak, továbbá a sorozatmérkőzések során az edző által meghatározott feladatokat (a csapatjáték rávonatkozó elemeit) teljesítménye jelentősebb visszaesése nélkül, megfelelő minőségben, hatékonyan meg tudja oldani az adott mérkőzéskörülmények között. Továbbá a nagy terhelésű edzések és mérkőzések után gyorsan regenerálódik.
Tehát a cél és a feladat adott: a felkészítés során állóképes labdarúgókat „termeljünk ki.”
Vajon csak az edzőtől függ, hogy a felkészülési időszak végére állóképes játékosai lesznek? NEM!
Többek között a következők szükségesek:
- A játékosok rendszeresen edzésre járjanak, hogy az edzések száma (a terhelés) optimális legyen.
- Motivált, kemény munkára fogható játékosok legyenek a keretben.
- Egészséges, terhelhető játékosok legyenek.
- Megfelelő technikai-taktikai színvonalú játékosok álljanak rendelkezésre.
- Optimális edzésmódszerek alkalmazására van szükség.
- Megfelelő edzéskörülmények, edzéseszközök kellenek.
Az 1. és 2. pont teljesítése már fél siker. Fontos, hogy a játékosok megértsék, hogy mennyire fontos a rendszeres edzésre járás. Ha már ott vannak, akkor viszont eddzenek optimális erőbedobással. Ebben nagy szerepe van az edző tekintélyének, pedagógia érzékének, a közösség erejének, a vezetők motivációs bázisának (pénz, pénz, pénz …).
A játékosok minősége az átigazolási időszak után már adott. Az edzéskörülmények és eszközök is általában adottak. Ezeken már nem érdemes rágódni! Ez van, ezt kell szeretni!
Az optimális edzésmódszerek pedig csak az edzőtől, tőlünk függnek.
EZ MIND ADOTT? HA IGEN, AKKOR ÁLLJUNK NEKI A MUNKÁNAK!
Első lépés: a játékosok megismerése, az állóképességük felmérése, a fittségi szintjük megállapítása.
(FOLYT. KÖV. nemsokára.)
